Évszakok, napszakok

Tavasz

Tavasz érkezése

Tavasz

Tavaszköszöntő

Még hófedte hegycsúcsok ágaskodnak az égbe,
de a völgybe már víg tavasz köszönt be.
Szemtelen napfény játszik a légben,
hozva a reményt  égkék színekben.
Hóvirág nyílik , illatát szórja,
teljes pompában szívünket beragyogja. .
Sötétet váltják a világos fények,
jégbe zárt világunk lassan feléled.
Új ruhát veszünk megfáradt lelkünkre,
így készülünk tudatosan tavasz ünnepre.

Tavasz ébredése

Ravasz tavasz

Ó Te ravasz tavasz,
száll feléd sok panasz.
Miért loptad el a langymeleget?
Miért hoztál helyette hideget?
Miért nem zöldül erdő-mező?
Miért takarja az eget hófelhő?
Hóvirág mikor nyitja szirmait?
Mikor látjuk a nap fénylő sugarait?
Jer hozzánk sietve vissza már,
a tél ébredő tavaszra vár.

Tavasz van...

Vágyak sóhajával érkező tavasz van

és én koszorúba fonom bánatom.

Egy csepp harmatban,

virág illatban,

keresem elmúlt álmomban,

eltűnt ifjúságom.

Hulló szirmokban, mézédes illatban,

minden tévedést megbocsájtok.

Kanyargós utamban,

mély kutakban,

arcod keresve állok,

s régi tavaszban, fájó szavakkal,

emlékek virágszőnyegén járok.

Tavasz dala

Tavasz hívó harangja szól nékünk,

kegyetlen tél, tőled búcsút veszünk.

Feletted székünkben már nem ítélkezünk,

inkább a kikeletet víg dallal köszöntjük.

Kanállal mérünk minden boldog percet,

Tovább nem cipelünk fájó terhet.

Rabjai leszünk a mosolygós mának,

megénekeljük dalát ifjúságnak.

Nyár

Mikor illatukat osztják a hársfák

Mikor illatuk osztják a hársfák,
az élet akkor olyan szép,
mint bölcsőben a gyermek,
csupa, ígéret és hit,
hogy minden valóra válik.

Mikor illatuk osztják a hársfák,
mézédese járja át szíved,
és zord telet feledve,
két karod nyitod az ég fele.

Mikor illatuk osztják a hársfák,
ajzott íjad feszül új vadra,
hiszed a sorsnak, mit egykor elvett,
most bőséggel megadja.

Mikor illatuk osztják a hársfák,
feledek én is minden rosszat,
telve békével lelkem,
és várom az életet - befogadva.

.

Nyári ringató

Pomázi idill

Életünk nyara

Izzik a napkorong az égen,
aranysárgán ragyog a mező.
Érett kalászból peregnek
a búzaszemek,
s véle peregnek éveim,
üres toklászt
hagyva maguk után.
Lángnyelvű pipacsok
hajlongnak a szélben,
szerelmes-szép napoknak
jelképe sorsom mezején.
Pacsirta dalolja énekét,
elröppent dalunk
percnyi boldogságát.
Szénás szekér baktat az úton,
cipelve   mázsás terhét,
mit hátra hagyott évek
görnyedt hátunkra tettek.
A lebukó nap még utolszor
beragyogja a tájat,
hogy retinánkban vigyük
emlékét életünk nyarának.

Tüzes nyár

Hetyke napfény táncol

sárga búzatáblán,

harmat csepp csillog

aranyló sugarán.

Darazsak hurcolják

szorgosan terhüket.

Méz ízű illat száll,

amerre repülnek.

Pacsirta dalolja

magányos énekét,

pipacsok lángszirma

szétszórja színeit.

Szénás szekér baktat,

meg-megáll, elpihen,

kutya az árnyékban

gazdájával piheg.

Lustán nyújtózik a táj,

mindenre csend borul.

Tüzes csókot dob a nyár

déli harang megkondul.

Nyár tüze

Szellő szárnyán

Nyárvég

Búcsúzik a nyár

Nyárbúcsúztató

A forró nyár már messze jár,
a hűs limonádé a jövő évre vár.
A Duna homokos partja már üres,
s a nap fénye se oly tüzes.
Mint tollpihe repült el velünk
tűzgolyótól izzó, vidám kedvünk.
Zöld lombot váltja fel rőt avar,
s hangulatunkat tépázza szürke zivatar.
Zamatos gyümölcsével köszönt ránk az ősz,
és az óra tolvaj módjával lopja meg az időt.
Kockás plédbe csavarod fázós tested és emléked,
és a pirosló , bohém nyár mellőled ellépked.

Múló nyár

Enyhül már a nap heve s fénye tompul

lassan a nyár vélünk őszre fordul.

A kósza szél hozzánk csendben beoson,

és kergetve a színes leveleket,

az elmúlás harangja kondul.

Szalad a réten az ördög szekér,

bánatommal rakva zörögve zenél.

A szőlőtőke méz ízével földre rogy,

körötte seregély kering, mely szemét,

mint minket évek, könyörtelen meglop.

A méla őszben számba veszem , mi volt,

teleszájas kacajt, reményt,mely holt.

A ráncosodó körte fanyar ízével számban,

búcsút intek életem múló nyarának.

Ősz

Őszi dallam

A lombok aranytáncukat járják,

a szél régi emléket fuvoláz.

Erdő suttog, madár bújik,

ökörnyál a légben úszik.

Köd fon hálót tő vizére,

csend ül rá a táj szívére.

Mesél az ősz elmúlásról,

ifjúságról, búcsúzásról,

reményről és új tavaszról,

tarka szőnyeget sző álmainkból.

Kopár ősz

Téli örömök

Őszi csend

Őszi szél

Őszi szélben táncolnak
bágyadt falevelek,
elmúlásról susognak
szomorú dalt neked.
A fény is ferdén süt,
melege is oly csalfa,
a táj színe is rőt,
a szem búsul rajta.
Még egy simogatása
a búcsúzkodó nyárnak,
s az ősz sodorja,
- eső mosta, szél tépte,
fájó emlékedet.

Őszöm

Az ősz lebeg már előttünk
édes ízével, bánatával,
s kolibri tarka színeit hozza,
tejfehér köddel borítva be a tájat.
Öröm a nyárral messze már,
elszállt, mint hajnali harmat,
fájó csend borul szívünkre
és kesernyés illata az elmúlásnak.
Itt vagyok én is bús panasszal,
emlékével sok fénylő nyárnak,
s választom külön a jót a rossztól,
ocsut a magtól, mely életem bejárja.
Még egy szemöldök rántás a nyárnak,
a fénynek, napnak, ifjúságnak
és sóhajtva köszöntlek bús őszöm,
s fogadlak szélid megnyugvással.

Őszi erdő

Fák ágai közt
rácsosan süt be a nap
a lombhullató őszi erdőbe.
A fény táncot jár a rőt avaron,
majd álmosan megpihen.
Bomló falevél illata
száll a magasba.
Vadgesztenye tekint ránk
bánatos barna szemével,
tölgy és hárs súg édes titkot
lágy szellőre hajlongva,
s mókus gyűjti a makkot télire,
mint mi megélt álmainkat.
Búcsúzik a nyár,
megérintve lelkünk
fájó húrjait.

Október

Sűvít az októberi szél,
keringőt jár a száraz falevél,
dió koppan az avarban,
egy rigó búcsúzik a nyártól dalban.

Fázósan húzom  kabátom össze,
s fájón gondolok rád, jössz-e?
Meglátogatsz-e még álmomban,
vagy őszi falevéllel hull alá
emléked a múltba?

November

Szélben vitorlázó falevelek,
halni készülnek víz tükrében.
Meztelen ágak holt karokként
merednek a csupasz égnek.
A nap ferde sugaraiban
az árnyak óriás kirlivé nőnek,
rothadó avar szaga csavarja orrom.
November siratj eltűnt gyermekét,
a csintalan, szikrázó nyarat.
Fagyni készülő , magányos lelkek,
véletek indulok fázós utamra.
Hósipkás , zord telet köszöntve,
búcsúzom dalos ifjúságom,
jeges, kemény földre hullva.

Zúg a hárs

Simogató ősz

Ölembe hajtja fejét
a dús keblű ősz.
Gazdag termését
lábam elé hordja.
Hűvös szellővel
simogatja forró homlokom,
majd szerelméből
kifosztott kedvesként,
lábujjhegyen távozik,
ökörnyálból font hajóján.
Nékünk a kopár, fagyos
telet itt hagyva.

Tél

Tél közeleg

Dörög az ég, mint savó hull az eső,

pusztul a nyár, helyébe fagyos tél jő.

Egymásnak felelget sok régi emlék,

majd magukra hagynak, mint váratlan vendég.

Messzire ragad a végtelen képzelet,

és mint bárányt a farkas ragad el végzeted.

Ködburokban pihen mi elmúlt elveszett,

a soha  a semmivel összeölelkezett.

A nyár magára maradt oly védtelenül,

faragott trónusán már a halott tél ül.

Jön a tél

Elszaladt a kölyök nyár

mint fürge csikó.,

Nyerítve vitte

a fényes napokat,

a gyümölcs illatú,

mámoros reggeleket,

szőkén ringó

búzatáblákat.

Jön a tél a megfáradt,

bús öregember,

dermesztő hideggel,

szikrázó hóval,

s véle foszlik

nyári erőnk,

megkopott ruhaként

hordjuk hamvadó kedvünk,

s tündöklő  reményünk

mély álmát alussza.

Téli örömök

Síkos havon repül velünk kutyaszán,

repít minket hegyen-völgyön , álmon át.

Nevetésünk gurul mint a hógolyó

víg kedélyünk többet ér mint egy lottó.

Megállunk hol köszönt minket kapupánt,

hazaértünk s friss kenyérrel mama vár.

Téglaházon piros cserép ránk nevet

kandalló mellett a forróság kerülget.

A reteszen egy újabb erős kattanás

s jön az udvaron a következő támadás,

némi furfang, egy kis közös munkaláz

s répaorral hóember velünk kezet ráz.

Tél űző

Tavasz a télt messze űzi,

felhőt a nap elkergeti.

Hóból lesz tavaszi zápor

rossz kedvünkből örömmámor.

Nagykabátból kis felöltő

sál és sapka végleg tűnő.

Véle tűnnek csendes napok,

tűz melletti esti álmok.

Madár daltól zajos a kert,

és benne virág illat leng.

Szálljunk mi is tört szárnyunkkal

hozzunk fény sötét éjszakánkra.

Jég-tiszta erdő

Mint habzó szappan, oly fehér és illatos a táj.

Vadászok kürtzenéje szól az alkonyatban,

apró hógolyó gurul le a meredek lejtőn,

ijesztve meg a bokrok közt szunnyadó nagyvadat.

Levelet vesztett fák ágai nyújtoznak az égre,

miként üdvéért könyörgő bűnös emberek karja.

Jottányit felednék nyirkos napok terhét,

s friss hóban mosnák le tagnapok tapadó szennyét,

mint maszatos lelkekbe tapadt sötét pernyét,

s papucsban oson a téli erdő jég tiszta forrása.

Karácsonyi hangulat

Mint dallam száll az égen
a karácsonyi hangulat,
sütemény illata lengi be az otthont
és csillagfényes, várakozó csoda.
Álmok, mik ma valóra válnak,
képek múlt ünnepét idézve,
szeretet morzsák hullnak asztalunkra,
hétköznapok ínségét feledve.
Hold világítja be éjed,
Fényt hozva kemény napokra.
Gyertya fénye pislákol az ágon,
és harang hangja hirdeti,
hogy lelkedben béke van.
Dió és alma a kosárban,
tálunk bőségben megrakva.
Csillagszóró szórja a szikrát
tüzet gyújtva átfagyott szívünkben.

Karácsony volt

Volt gyolcs-fehér karácsonyunk,
meleg szobánk, duruzsoló kályhánk.
Csillagszóró szórta ránk pazar fényét,
s fenyő alatt apró ajándékok várták,
hogy szorgos kezek kibontsák.
Halászlé forrt a tűzhelyen,
vanília illat szállt magasba,
s míg áthatott minket az áhítat
csend honolt a városszéli temetőben,
hol eltávozott árnyak ültek tort ma,
emlékezvén elmúlt ünnepekre,
ölelő karra, édes-bús dalra.  
Sírodon imbolygó  gyertya égett,
Téged lent hideg föld ölelt át
s szállt feléd egy fájó sóhaj.

Álmodik a fenyő

Erdő közepén áll a kis fenyő,

szél szaggatja, zúzmara borítja.

Körülötte fehér köd, röppenő,

szívét jeges magány fájdítja.

Álmodik fűtött meleg szobát,

vágytól csillogó, édes ünnepet.

Gyermekek gyöngyöző kacaját

s hogy a kívánság fája ő legyen.

S mi magánytól megfáradt,

bűnös , árva lelkek,

kiket a remény már elhagyott,

álmodjunk véle közösen,

hófelleg hozta, tejfehér karácsonyt.

Karácsonyi fények

Mirha és tömjén illattal

érkezik a karácsony.,

és szórja ránk szeretetét,

mint csillagszóró a szikrákat,

s betakarja fázó lelkünk

rózsa simogató szirmával.

Ünnepi díszben ragyog a város

s véle ragyog erős hitünk

hogy Menny elsőszülöttével

vétkeink megváltatott.

A féltés, az aggódás

járja át szívünk,

hogy bűneink méregzöld fénye

szemünk el ne vakítsa,

meglássuk családunk szemében

az önfeláldozó szeretet

hirdette igazságot.

KARÁCSONY NÉLKÜLED

Első karácsony nélküled,

kezem nem fogja kezedet.

Ketten állunk a fa alatt,

az ünnepi dal is hallgatag.

Átsuhan szobán emléked,

harminc karácsony Tevéled.

Szereteted itt maradt velünk,

tudom hogy még együtt leszünk.

Karácsonyra várva

Hó takarja

a csupasz földet.

Nyári utunkat

belepte a

fehér takaró.

Pihen a táj,

álmát alussza

a természet.

Emlékünk kútját

jégpáncél takarja.

Dércsípte arccal

tapossuk a havat

és reménykedve várjuk

a Megváltó születését,

hogy szívünk

felmelegedhessen

a szeretet lángján.

Esztendőforduló

Hótól tejfehér a táj,

utolsót kondul az óra,

az óév végére jár

Boszorkányok repdesnek

a mélysötét  éjben,

átkukat patkóval űzzük el .

Hóember int búcsút felénk

jégkása kezével,

és  fán függő szaloncukor

karácsonyt hozza vissza

mézédes ízével.

Lelkünk kék nefelejcse

emlékeztet minket a szépre,

mit újévben feledni nem lehet,

álmokból szövünk

szivárványos reményt

a következő évre,

vérző sebeinket

véle takarjuk be.

ÉVSZAKOK NÉLKÜLED

Hiányzol ősszel,

mikor aranytallér levelek

hullanak  a földre

s véle hullanak

közös emlékeink.

Hiányzol

fagyos télben

mikor a fák

csupaszon nyújtják

meztelen karukat

az égig.

Hiányzol

új életet hordó

rügyfakadáskor,

mikor a

tavaszt hozó szél

már nem

suttogja nevünk.  

S hiányodról

énekel a pacsirta

a nyári napfényben

sárguló búzamezőkön.

Napszakok

Alkonyat

A nap, mint izzó láva, alkonyul,
festve bíborszínt a tájra.
A természet még egyszer lángra gyúl
mielőtt pihenni vágyna.

Virágszirmok is fényben izzanak,
az árny is hosszúra nyúl,
a fák koronái estre bólintanak,
s mint ki fél, egymáshoz búj.

Tűzeső hullik alá az égből,
fényecsettel festett a táj.
Színeket keverték vérből
és az égbolt vérvörös láng.

Napkelte

Csillagfény ragyog a szatén égen,

telihold világít, mint éhes vadállat,

tétova keringőt járnak az álmok vélem,

s gondolatom múltam barlangjait bejárja.

Éj tengerpartját mossa a hajnal,

elűzve sötétség rémes árnyait,

napkelte jő vöröslő palástban,

legyőzve fájó lelkem boszorkányait.

Virradat

Ánizs ízű hajnalok,
féltve őrzött kacajok,
zsanér mögül bújó sugarak
réz színűre festik hajadat.
Kalandor napunk újra indul,
és a remény zöld színébe búj,
átölel, mint papot a csuha,
szélte-hossza egy bűvös ruha,
benne rejlő száz lehetőség,
bármerre mész, követ a fény.

Nyári délután

Rekkenő nyári délután
csak vagyunk, mint levél a fán,
múlt és jövő ködbe vesznek,
emlékek most nem keresnek.

Egy rigó fütyül tölgyfa ágán,
alatta Duna folyik lomhán,
köveket dobálnak gyerekek,
s anyókák az árnyban fecsegnek.

Ívó kútban a víz halkan csobban,
s kankalin közt méhek dongnak,
pitypang magja, mint ernyő száll,
s véle repül messzeségbe ez a nyár.

A töltés mögött egy kutya ugat,
csak megszokásból, hisz ő is lusta,
macska napfürdőzik a háztetőn,
és friss fű illata száll a mezőn.

Kölyökfelhő az égen fogócskázik,
s alakját változtatva vélünk játszik,
s mint kaleidoszkóp az égi vásznon,
ezer alakot ölt a fénylő napfolt.

A szellő bársonyosan simogat,
és most a jövő se riogat,
az idő elveszett a semmiben,
s mi itt maradtunk - a végtelenben.

Nyári este

Csillagfényes nyári esten,

az éj már nem dalol nekem.

Álmok mezsgyéjén könny ragyog,

s fáradt sóhaj sötétben vacog.

Talán ott fent egy úr vigyázza álmom,

hogy pár szép emlék még meglátogasson,

hogy fejem alatt a párna ne kő legyen,

és hogy egy tücsök még cirpeljen nekem.

Hogy a bronz hajnal, hozzon szép napot,

hisz annyi tavasz már csalfán elhagyott.

Őszi éjjel

Késő ősszel nagykabátban
járom az éjszakát.
Monoton szél susogja
felém dallamát.
Zörgő falevél jár-kel
a kopár úton,
és ökörnyállal szállnék
a fekete éjen át.
Bérházak tövében
kuporog fázón
a hallgatag magány,
kalitkába zárva
a csupasz lélek,
árva, mint korall szirt
áramló tenger alján.
Sárga fövenyt taposva lábam,
meghajlók az ősz előtt,
- megkopott szívű lánya
a hervadó elmúlásnak.

Nincsenek hozzászólások

Válasz